Uzhhorod International Youth Festival "Beauty Around Me" 2018

A Fidelitas nemzetpolitikai kabinete képviseltette magát a Kárpátaljai Ungváron megrendezésre került "Beauty Around Me" Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon!

A nyitóünnepségen Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke és Bezzeg Tamás, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja is köszöntötte a megjelenteket.

A vendégek többek között az Amerikai Egyesült Államokból, Nigériából, Zimbabwéből, Líbiából, Indiából, Örményországból, Szlovákiából, Magyarországról és Ukrajna számos megyéjéből érkeztek.

A fiatalok a konferencia során bemutathatták magukat, az általuk képviselt szervezetet, valamint szülőföldjük kultúráját, továbbá számos workshop keretein belül ismerkedhettek meg egymás munkásságával, majd csapatversenyeken kamatoztathatták az addig elsajátított tudást.

Az esemény keretein belül megvalósult egy kulturális fesztivál, ahol a Fidelitas csapata Ungvár főterén, népviseletbe öltözve, nemzeti étel- és italkülönlegességek kóstoltatásával reprezentálta Magyarországot. Az utolsó este folyamán a magyar csapat tüzet rakott, és sertéspörkölttel lepte meg a konferencia résztvevőit. A főzés alatt az érdeklődők a magyar népzenével is megismerkedhettek.

A rendezvény eredményesen zárult, számos külhoni illetve nemzetközi barátságot sikerült kötni, a magyar csapat osztatlan sikert aratott a nemzetközi résztvevők körében.

2018.09.28.